Belépés

 Keresés

 

 Menü

 

 Linkek

 



     
 
  előadó album dalok műfaj alműfaj kiadó
Kérjük, hogy támogassa a siket/hallás- sérülteket!

 Aradszky László

  
Születés:1935. szeptember 20.,
Halál:2017. október 8., Budapest, H  
Aktív évek:
 1960-as 1970-es 1980-as 1990-es 2000-es 2010-es
Műfaj:szórakoztató
Stílus:táncdal
Játszik:ének,
Kiadói:Hungaroton (1), Hungaroton-Gong (1), Hungaroton-Pepita (2), Kadencia (3), Média (1), Producers (1)
Slágerlista info:Kattints ide a MAHASZ helyezésekért
ALLMUSIC ÉLETRAJZ

1960-61-ben Rádióstúdiós és OSZK-stúdiós növendék volt. Tanárai Vécsey Ernő és Balassa Tamás voltak. 1962-ben a Rádió Tánczenei Hangversenyén megosztott első helyezést ért el. Ezt követően sorra jöttek a a rádió és hanglemezfelvételek. 1966-ban a Rádió "Tessék választani" hangversenyét az "Isten véled édes Piroskám" c. dallal nyerte meg. Később ez a korong vált a Magyar Hanglemezgyártás történetének első aranylemezes énekesévé. Valamennyi nagyobb fesztivál döntőse volt. 1967-ben az "Annál az első ügyetlen csóknál" c. dallal második helyezést ért el, a legjobb előadói díjat kapta. Pályája során számtalan Europai országban járt fellépni a hazai szereplések mellett, és több ízben megfordult Kanadában, Amerikában, és Ausztráliában is. A Dobos-Lovas-Payer zeneszerzők után 1997-től Kaszás Péter írja dalait. 2003-ban "A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje" kitüntetést kaptott. 83 évesen hunyt el.

KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIA   MC,LP,CD,SACD    - sikerlemez     - van borító
       
 Különös boldogság 
 Olaj a tűzre 
 1968 Aradszky László Hungaroton-Pepita
 1986Újra itt vagyok Hungaroton-Pepita
 1992Aradszky Kadencia
 1995Semmiből se-m-aradszky Hungaroton-Gong
 1998Lady D. Hungaroton
 2007Égek a vágytól Producers
DISZKOGRÁFIA      b=best of, k=kötet
 1989Fekete arany Médiab
 1994Nem születtem grófnak Kadenciab
 1994Aradszky I-II. Kadenciab
KÖZREMŰKÖDIK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
SZERZŐKÉNT MEGTALÁLHATÓ  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
ALLMUSIC AJÁNLATOK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
Hiba, korrekció, megjegyzés esetén kattints ide és ird meg! Köszönjük!