Belépés

 Keresés

 

 Menü

 

 Linkek

 



     
 
  előadó album dalok műfaj alműfaj kiadó
Kérjük, hogy támogassa a siket/hallás- sérülteket!

 Bódy Magdi

  
Születés:1953. július 15., Budapest, H
Aktív évek:
 1970-es 1980-as 1990-es 2000-es 2010-es
Műfaj:jazz, rock, szórakoztató
Stílus:new-wave, táncdal, jazz-rock, vokális jazz
Játszik:zeneszerző, ének, szövegíró, producer, vokál
Kiadói:Hungaroton-Pepita (1), Madó Music (3), Producers (1), Sony Music (2)
ALLMUSIC ÉLETRAJZ

Bódy Magdi pályafutása már gyermekkorában elkezdődött .A MRT gyermekkórusával bejárta a világot, később 1965. október 31-én, New York-ban, az Ed Sullivan show-ban lépett fel a Beatles társaságában. 1970-72 között a Korong együttes énekese volt, majd 1972-1975 között Vukán György tanítványa lett, majd elvégezte a Köllő Miklós Pantomim Stúdiót. 1972-1975 között a Generál Mikrolied tagjaként énekelt. 1975-től kezdve szólópályára lépett. 1976-ban közreműködött Zsombolyai János, Kenguru című filmjének zenéjében, majd a közönség az Év Énekesnőjének választotta. 1977-ben zenekart szervezett régi néhány Beatrice taggal, illetve Debreczeni Csaba (ex- Bergendy) zenésszel, de az együttes 1981-ben feloszlott. 1977-ben megnyerte a Tessék Választani-t a Boldog napok c. dallal. 1977-81 között saját zenekarával koncertezett itthon és külföldön. A Nina Hágennel való közös turnéi során érezte meg az újhullám szelét, majd 1981-ben a KFT-vel lépett fel a Pop-Rock fesztiválon, azonban ennek anyaga csak a KFT neve alatt jelent meg. Ezt követően férjével Kanadába költözött. 1982-ben az ottawai konzervatórium tanára volt, majd önálló énekiskolát alapított és tanítással foglalkozott. Később New Yorkba költözött ahol a Special EFX együttessel saját szerzeményeit vette fel.Itt a Greenich Village hires jazz klub állandó vendége volt. Azóta többször hazalátogatott. 2000-ben az újjáalakult Generál együttes énekesnője lett. 2004-ben jubileumi koncertet adott, 2006-ban Norvégiában lépett fel. Saját jazz zenekarával rendszeresen fellép fesztiválokon és koncerteken.

KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIA   MC,LP,CD,SACD    - sikerlemez     - van borító
       
 1978 I. Hungaroton-Pepita
 1995 Szeretet Madó Music
 2000 Itt és most Sony Music
 2002I Love New York Madó Music
 2006 Bódy and Soul Madó Music
 2008Ez az Producers
DISZKOGRÁFIA      e=ep, s=kislemez, c=maxi-cd, m=maxi-single
 2000 Hova mész? Sony Musicc
KÖZREMŰKÖDIK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
SZERZŐKÉNT MEGTALÁLHATÓ  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
ALLMUSIC AJÁNLATOK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
Hiba, korrekció, megjegyzés esetén kattints ide és ird meg! Köszönjük!