Belépés

 Keresés

 

 Menü

 

 Linkek

 



     
 
  előadó album dalok műfaj alműfaj kiadó
Kérjük, hogy támogassa a siket/hallás- sérülteket!

 TNT

  
Megalakulás1994. július , Győr, H
Aktív évek:
 1990-es 2000-es 2010-es
Tagok:Ákos , Inti
Műfaj:pop
Stílus:teen-pop, club/dance, easy-pop
Kiadói:Warner-Magneoton (8)
Slágerlista info:Kattints ide a MAHASZ helyezésekért
ALLMUSIC ÉLETRAJZ

1994. nyarán alakult meg a csapat,akik tagjai gyerekkoruk óta ismerik egymást. Inti dobolt, kongázott, majd magántanárnál tanult zongorázni, illetve énekelni. Először 1996. nyarán mutatkoztak be a Napszúrás c. válogatáslemezen. A kiadó lemezszerződést kötött velük, majd első kislemezük a Rendőrnő volt. Az igazi áttörést a Bomba c. bemutatkozó album jelentette, amelyről több dal is sláger lett. 1997-ben a Siver Voice szakmai gáláján ´Az év felfedezettje´, az Ifjúsági Magazin közönségszavazásán szintén ´Az év felfedezettje´ díjat kapták. 1997. decemberében - 25 000 db után - átvehették az első albumért járó aranylemezt. Egy évvel később jelent meg a második albumukat bevezető single, a Bele vagyok zúgva. Ezt követően októberben megjelent az új album is Bumm, Bumm címmel, mely 44 000 db eladást produkált. 1999-ben elkészült a második single is, mely a Lakatlan sziget két verzióját tartalmazta. 1999. május 22.-én Budapesten vették át második aranylemezüket. 2000-ben MAHASZ Arany Zsiráf díjat kaptak ´Az év dance albuma´ kategóriában. 2001. december elején a TNT az eredeti stílusától eltérően akusztikus koncertlemezzel rukkolt elő.

KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIA   MC,LP,CD,SACD    - sikerlemez     - van borító
       
1997Bomba Warner-Magneoton
 1998Bumm, bumm... Warner-Magneoton
 2000 Három Warner-Magneoton
 2001 Unplugged Warner-Magneoton
 2003Egyetlen szó Warner-Magneoton
 2004Koncert a Kisstadionban Warner-Magneoton
DISZKOGRÁFIA      b=best of, k=kötet
 2007Best Of Warner-Magneotonb
DISZKOGRÁFIA      e=ep, s=kislemez, c=maxi-cd, m=maxi-single
 2004Nem találok szavakat Warner-Magneotonc
KÖZREMŰKÖDIK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
SZERZŐKÉNT MEGTALÁLHATÓ  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
ALLMUSIC AJÁNLATOK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
Hiba, korrekció, megjegyzés esetén kattints ide és ird meg! Köszönjük!