Belépés

 Keresés

 

 Menü

 

 Linkek

 



     
 
  előadó album dalok műfaj alműfaj kiadó
Kérjük, hogy támogassa a siket/hallás- sérülteket!

 Adamis Anna

  
Születés:1943. augusztus 30., Gúta, SK
Aktív évek:
 1960-as 1970-es 1980-as 1990-es
Műfaj:rock
Stílus:beat, AC rock, lírai rock
Játszik:ének, szövegíró,
Kiadói:Hungaroton-Krém (1)
ALLMUSIC ÉLETRAJZ

Adamis az Egyetemi Színpad tagja volt 1961-1968 között, majd dalokat írt az Omega, később a Locomotív Gt számára, férje, Laux József kiválásáig. Ő írta az 1973-as Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és az 1975-ös Harmincéves vagyok musical, valamint népszerű színészekkel (Ruttkai Éva, Darvas Iván, Bács Ferenc, Almási Éva, Balázsovits Lajos) közösen készített lemezeinek szövegeit. 1977-ben KISZ díjat kapott, és az American Song fesztiválon szövegírói díjat vehetett át. 1979-ben közös könyve jelent meg Gross Arnold grafikusművésszel Versek és képek címmel. 1981-ben As If címmel dalt írt Johnny Mathis részére. 1996-ban szakmai életműdíjjal jutalmazták. 1997-ben munkásságának elismeréseként kitüntették a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjével, illetve ugyanebben az évben dupla szerzői albummal jelentkezett.Tagja a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek. 1998-ban Huszka Jenő-életműdíjat vehetett át.

KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIA   MC,LP,CD,SACD    - sikerlemez     - van borító
 1988 Adamis Anna Hungaroton-Krém
KÖZREMŰKÖDIK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
SZERZŐKÉNT MEGTALÁLHATÓ  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
ALLMUSIC AJÁNLATOK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
Hiba, korrekció, megjegyzés esetén kattints ide és ird meg! Köszönjük!