Belépés

 Keresés

 

 Menü

 

 Linkek

 



     
 
  előadó album dalok műfaj alműfaj kiadó
Kérjük, hogy támogassa a siket/hallás- sérülteket!

 Torontáli István

  
Születés:1948. október 12., Afula, IS
Halál:2010. május 18., Budapest, H  
Aktív évek:
 1970-es 1980-as 1990-es 2000-es
Műfaj:rock
Stílus:country-rock
Játszik:basszusgitár, ének, vokál, zeneszerző
ALLMUSIC ÉLETRAJZ

Torontáli zenei karrierje 12 éves korában kezdődött, mikor fuvolán kezdett játszani, majd négy nappal később megalapította saját együttesét, majd a katonaság alatt a seregben zenélt. 1961-ben játszott abban a Dunaujvárosban alakult együttesben, amely 4 évvel később Neoton névvel szerepelt. Később, 1972-ben a Theatrum jazz-rock formáció létrehozásában vett részt. 1975-76 között, a jazzkonzervatórium évei alatt két zenekarban játszott, ezt követően szólókarrierjét építette. Később külföldön különböző klubokban és hotelekben játszott. 1991-ben újjáalakított RollStars zenekarával koncertet adott. 1996-ban saját tv sorozata volt, szervezője és fellépője volt a Queen emlékkoncertnek. Jelenleg a 100 Folk Celsius tagja, illetve a KTL trióval lépett fel. 2010-ben rövid, de súlyos betegség következtében hunyt el.

KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIA   MC,LP,CD,SACD    - sikerlemez     - van borító
KÖZREMŰKÖDIK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
SZERZŐKÉNT MEGTALÁLHATÓ  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
ALLMUSIC AJÁNLATOK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
Hiba, korrekció, megjegyzés esetén kattints ide és ird meg! Köszönjük!