Belépés

 Keresés

 

 Menü

 

 Linkek

 



     
 
  előadó album dalok műfaj alműfaj kiadó
Kérjük, hogy támogassa a siket/hallás- sérülteket!

 Amber Smith

  
Megalakulás2000. , Budapest, H
Aktív évek:
 2000-es 2010-es
Műfaj:rock
Stílus:alternativ pop/rock
Kiadói:CLS (1), Firestation (2), Szerzői (1)
ALLMUSIC ÉLETRAJZ

Az együttest 2000-ben alapította Poniklo Imre dalszerző /gitáros-énekes. A kezdetben egy alkalmi formációnak induló csapat hamar kedveltté vált a budapesti indie szcénában és Imre rövid berlini kitérője után aktívan koncertezni kezdtek. A bemutatkozó lemez kiadása után az év nyarán a lemezről kimásolt 4 dal angol verziója "There is no way" címmel Németországban a berlini Firestation Records gondozásában. Az EP bemutatója 2001 augusztusában, a német fővárosban történt meg nagy sikerrel - ezt az igazolhatja leginkább, hogy azonnal meghívást kaptak egy újabb berlini koncertre, az év szeptemberére. 2001 őszén a dalszerző/frontember Londonba, majd onnan Írországba költözött (elemek feltöltése, a zenekar újragondolása céljából). 2002 nyarán hazatérve újraalakította a zenekart - ennek eredménye a 2003 tavaszán Németországban, ugyancsak a Firestation-nél megjelent "My little servant" című nagylemez. Az album óta a zenekar számtalan német és francia turnén vett részt; de a további turnéhelyszínek között találjuk például Spanyolországot, Horvátországot, Szlovéniát és Tokiót is 2004 tavaszán. A japán koncertek után kezdődtek az új lemez felvételei, amely hosszas munka után, "Reprint" címmel jelent meg 2006 februárjában, Európában, amely hazánkba február végén került.

KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIA   MC,LP,CD,SACD    - sikerlemez     - van borító
       
 2001 Nincs szükség ránk Szerzői
 2003 My Little Servant Firestation
 2006Reprint CLS /Firestation
KÖZREMŰKÖDIK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
SZERZŐKÉNT MEGTALÁLHATÓ  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
ALLMUSIC AJÁNLATOK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
Hiba, korrekció, megjegyzés esetén kattints ide és ird meg! Köszönjük!