 |
Az 1995-ben megjelent Jerrycan Dance a Quimby első
hivatalosan is terjesztett, magánkiadású munkája azonnal
igazolta, az önálló univerzummal rendelkező zenekaroknak
mindig lesz helyük a magyar popéletben. Kiss Tibor csapata
a hazai szcénában szinte gyökértelennek számító zenével
rukkolt elő. Ha mindenképp párhuzamokat akarunk keresni,
talán Seres Rezső nevét említhetnénk…talán. Az album
minden dala angolul szólal meg, ez a kilencvenes évek
közepi popkultúrális állapotokat figyelembe véve minimum
öngyilkosság, de a dalok annyira erősek, hogy a lemezt
végighallgatva szinte fel sem tűnnek az esetleges
megértésbeli problémák. A behatárolhatatlan stílusú
posztromantikus anyag inkább tűnik valamiféle modern
kocsmaoperának, mint egy popalbumnak. A lemez annyira
egységes, hogy szinte lehetetlen kiemelni akár egyetlen
felvételt is. A megfejtéskényszeresek, leginkább a címadó
The Ballad Of Jerryt, a Straight to Your Heavent, a
Fevert, a Make It Doublet, vagy épp az albumzáró Finale-t
jegyezhetik fel képzeletbeli listájukra. Sanzonos, epikus
hangvételű dalok, expresszív hangulatú keringők, esztrád
valcerek, reaggek, gospel hatású bluesos értekezések
váltják egymást. A zene leginkább Kurt Weill - Bertolt
Brecht féle világot idézi, de ugyanúgy megtaláljuk benne
Tom Waits, vagy épp Nick Cave hatásait is, sőt a Rolling
Stones klasszikus Sympathy For The Devil huhogó kórusa is
feltűnik egyszer…(If You Pay I Sing). Kaleidoszkópszerű
ízléses hangszerelés, egyedi világ, profán, mégis
elgondolkodtató szövegek, a kilencvenes évek egyik
legértékesebb albumán. -
Radics Gábor