Az 1995-ben megjelent Jerrycan Dance a Quimby elsõ hivatalosan is terjesztett, magánkiadású munkája azonnal igazolta, az önálló univerzummal rendelkezõ zenekaroknak mindig lesz helyük a magyar popéletben. Kiss Tibor csapata a hazai szcénában szinte gyökértelennek számító zenével rukkolt elõ. Ha mindenképp párhuzamokat akarunk keresni, talán Seres Rezsõ nevét említhetnénk…talán. Az album minden dala angolul szólal meg, ez a kilencvenes évek közepi popkultúrális állapotokat figyelembe véve minimum öngyilkosság, de a dalok annyira erõsek, hogy a lemezt végighallgatva szinte fel sem tûnnek az esetleges megértésbeli problémák. A behatárolhatatlan stílusú posztromantikus anyag inkább tûnik valamiféle modern kocsmaoperának, mint egy popalbumnak. A lemez annyira egységes, hogy szinte lehetetlen kiemelni akár egyetlen felvételt is. A megfejtéskényszeresek, leginkább a címadó The Ballad Of Jerryt, a Straight to Your Heavent, a Fevert, a Make It Doublet, vagy épp az albumzáró Finale-t jegyezhetik fel képzeletbeli listájukra. Sanzonos, epikus hangvételû dalok, expresszív hangulatú keringõk, esztrád valcerek, reaggek, gospel hatású bluesos értekezések váltják egymást. A zene leginkább Kurt Weill - Bertolt Brecht féle világot idézi, de ugyanúgy megtaláljuk benne Tom Waits, vagy épp Nick Cave hatásait is, sõt a Rolling Stones klasszikus Sympathy For The Devil huhogó kórusa is feltûnik egyszer…(If You Pay I Sing). Kaleidoszkópszerû ízléses hangszerelés, egyedi világ, profán, mégis elgondolkodtató szövegek, a kilencvenes évek egyik legértékesebb albumán. - Radics Gábor