 |
Három év telt el a legutóbbi Quimby album óta. Kiss Tibi
ezalatt megjárta poklot, az elvonót, a zenekar szünetelt,
projektek, szóló próbálkozások, úgy tűnt vége a sztorinak.
Aztán mégse. A csapat megrázta magát, és előrukkolt egy
minden ízében kiváló albummal. A "Kilégzés" a Quimby
eddigi legfelnőttebb munkája. A hangzásban leginkább
a "Diligrammos" - "Majom-tangós" éveket idéző belső utazás
őszintén reflektál az elmúlt időszakra. Az album
szövegvilága miatt inkább valamiféle Kiss Tibor
szólóalbumnak hat, persze ez mit sem von le értékéből.
Amit az említett két albumon nem sikerült zenében
megvalósítani, azt itt működik. Eltalált arányok, profi
hangszerelés, szimpatikus blöffök minden a helyére került.
Az albumot egy - két kivételtől eltekintve a középtempós
megfejtések uralják. A nyitó "Kamikaze bárány" tipikus
beindulós néhány hangra épített Quimby ballada. A szláv
népzenei megoldásokkal operáló "Nyina", a Tom Waits-i
hagyományok mentén elkövetett "Most múlik pontosan", vagy
a dalszerkezetében Nick Cave-Lovermanjét idéző "Legyen
vörös" egyaránt a Quimby legjobb felvételei közé tartozik.
A következő évek kötelező koncertdarabjai között
valószínűleg ott találjuk majd a fúvósbetéttel
megtámogatott, "Country Joe McDonald" laza rockját,
a "Csáki Pityu Bá" ordibálós, torzított énekkel rögzített
szociográfiai elemzését, vagy épp a lüktető klezmer
szerű "Sehol se talállak"-ot. Az album legerősebb
felvételei azonban a lírai gitáros-trombitás Presser, Tom
Waits modorában eldadogott "Don Quijote ébredése" a
felszabadult, életigenlő "Autó a szerpentinen" a reaggesre
vett "Az egyik ember", vagy a vallomásszerű
egyszálgitáros, Johnny Cash megoldásait követő "Viharon
túl szélcsenden innen". Érdemes volt várni, a Quimby
hazatalált. 2006-ban az album Fonogram díjat kapott "Az év
hazai modern rock albuma" kategóriában. -
Radics Gábor
