Belépés

 Keresés

 

 Menü

 

 Linkek

 



     
 
  előadó album dalok műfaj alműfaj kiadó
Kérjük, hogy támogassa a siket/hallás- sérülteket!

 Mozsik Imre

  
Születés:1969. július 16., Washington, USA
Aktív évek:
 1990-es 2000-es 2010-es
Műfaj:rock
Stílus:pop/rock
Játszik:dobok,
ALLMUSIC ÉLETRAJZ

Mozsik Amerikában született, mivel édesapja hírszerzőként dolgozott akkor, három éves korában költöztek haza Magyarországra. A Sex Pistols, Police, AC/DC, Motorhead rajongás után 1985-ben zenekaraival (Singer Varrógépe, Alakulat)indultak az AORTÁ-n, melyen a Singerrel első, az alakulattal pedig dobogós helyen végeztek. Tizenöt évesen került vissza Washingtonba. A középiskolában felvették az iskolai Jazz Band-be, és az Orchestrába. Néhány iskolatársával megalapította az Ippy Tombi-t ami post-punknak elkönyvelt dallamos alternatív zenét játszott. 1989 végén hazatelepült, később a Fan-Fan tagja lett. A zenekar felbomlása után többedmagával a francia riviérára ment vendéglátózni ahol rock slágereket adtak elő. Később a Mester és Tanítványai tagja lett, majd a Pa-Dö-Dő formációban zenélt. Később az Up! következett,majd utána fél évre tengerjáró hajóra ment vendéglátózni. Ezt követően 2002 őszéig a Roy és Ádám zenkarban dobolt mint session zenész, majd a Supernem következett.

KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIA   MC,LP,CD,SACD    - sikerlemez     - van borító
KÖZREMŰKÖDIK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
SZERZŐKÉNT MEGTALÁLHATÓ  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
ALLMUSIC AJÁNLATOK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
Hiba, korrekció, megjegyzés esetén kattints ide és ird meg! Köszönjük!