Belépés

 Keresés

 

 Menü

 

 Linkek

 



     
 
  előadó album dalok műfaj alműfaj kiadó
Kérjük, hogy támogassa a siket/hallás- sérülteket!

 Tunyogi Péter

  
Halál:2008. november 9., Budapest, H  
Aktív évek:
 1970-es 1980-as 1990-es 2000-es
Műfaj:rock
Stílus:hard-rock
Játszik:ének,
ALLMUSIC ÉLETRAJZ

Tunyogi Péter a győri Anonymus együttesben kezdte zenei pályafutását 1963-ban. Ezt követően a zalaegerszegi Cyklon dobosa, később gitárosa volt, majd Budapesten a Spirál és a Beton együttesben énekelt. Vikidál Gyula kiválása után 1978-ban a P.Mobil énekeseként lett közismert előadó. A zenekar szinte összes nagylemezét az ő hangja fémjelzi. Olyan közismert nótákat vitt sikerre, mint a Kétforintos dal, a Miskolc, a Honfoglalás vagy az Örökmozgó. Két évig együtt dolgozott a legendás gitárossal, Bencsik Sándorral is. A kilencvenes évek közepén megalakította a Tunyogi Rock Bandet, velük ismét olyan sikeres dalok és lemezek születtek, mint A tegnap itt hagyott, a Szárnyakon szédülő, a Boszorkányrepülés vagy az Öregesen. 2004-ben úgy döntött, szólistaként folytatja tovább pályafutását. Még ugyanabban az évben közös munkába kezdett a Transit Rock Banddel, és decembertől már közösen koncerteztek országszerte. Zenészpályáját ezután egy ideig szüneteltette, majd 2008 májusától a P. Mobil több egykori tagjával - Kékesi Lászlóval, Vikidál Gyulával, Rudán Joe-val és Zeffer Andrással - együtt a Mobilmánia nevű formációban lépett fel. 2008. november 1-én egy fellépés előtt lett rosszul, elájult és súlyos fejsérülést szenvedett. Balesetét követően napokon át tartották mesterséges kómában de néhány nappal később belehalt sérülésébe.

KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIA   MC,LP,CD,SACD    - sikerlemez     - van borító
KÖZREMŰKÖDIK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
SZERZŐKÉNT MEGTALÁLHATÓ  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
ALLMUSIC AJÁNLATOK  Jelentkezz be, ha regisztrált vagy!
Hiba, korrekció, megjegyzés esetén kattints ide és ird meg! Köszönjük!